Női betegségekkel foglalkozó sorozatunkban szeretnénk felhívni a figyelmet a gyanús tünetekre, hogy a felismerés után minden nő tudatosabban tudjon odafigyelni a megfelelő életmódra, táplálkozásra és szépségápolásra egyaránt. Ismerjétek meg Lívia küzdelmes történetét, hogyan jutott el a bizonytalanságból a diagnózisig!

Az én endós történetem / Klubtag lettem egy klubba, ahova senki sem vágyik

Lívia vagyok. 41 éves. Endometriózisom van.Furcsa ezt most így leírva látni, különösen, ha eszembe jut, amikor egy orvos először kijelentette, hogy minden tünet stimmel, egy része az ultrahangon is jól látható, de teljes bizonyossággal csak egy feltáró műtét után lehet kijelenteni, hogy ez tényleg az. Talán abszurdnak tűnhet, de határtalan megkönnyebbülést éreztem, amikor ezt a diagnózist végre kimondta valaki. Furcsa, hogy megkönnyebbülést, már-már örömöt éreztem, hiszen ez mégiscsak egy krónikus betegség és most tudtam megy, hogy minimum egy, de valószínűleg jóval több műtét vár rám. De boldog voltam, hiszen végre megtaláltam a kiutat az útvesztőből, amiben már évek óta céltalanul bolyongtam.

A kezdetek

Nem tudom még csak megbecsülni sem, mikor kezdődhetett a betegségem, hiszen a fájdalmas ciklusaim miatt az orvos már évekkel ezelőtt fogamzásgátlót és fájdalomcsillapítót ajánlott nekem. Én pedig bíztam az orvosomban és már igen fiatalon elkezdtem fogamzásgátló tablettát szedni. A betegség természeténél fogva ez valamelyest segített (legalábbis elfedte a tüneteket), de mivel semmilyen vizsgálat nem történt, a miértekről fogalmam sem volt. 

Legalább tíz évvel ezelőtt volt, hogy különböző kellemetlen emésztési problémák miatt elkezdtem vizsgálatokra járni. Minimum tíz orvosnál is jártam az évek folyamán, bár nem ültem folyamatosan a vizsgálatokon, hiszen hol jobban, hol rosszabbul éreztem magam, nem voltak állandó panaszaim, csak néha, ciklikusan (mostani fejemmel ezen már meg sem lepődöm), így időnként megkönnyebbültem. Sorra olyan válaszokat kaptam, hogy az állandó puffadás, hasi diszkomfort érzet a táplálkozástól van, így javasolták, hogy hagyjak el bizonyos ételcsoportokat az étkesemből. Persze mindent úgy, hogy semmilyen ételallergia vizsgálatra nem küldtek el. 

Vajon csak a stressz miatt érzem magam rosszul?

Többször elhangzott, hogy a stressz is okozhat ilyen panaszokat, pszichés problémákra utalgattak az orvosok (amiket persze nem szabad elhanyagolni, de talán erre a lehetőségre hivatkozva félvállról sem kellene venni a tüneteket), javasolták, hogy szedjek stresszoldókat.

A negatív hasi ultrahang, a nőgyógyászati alapvizsgálat és a gyomortükrözés után elkezdődött a bizalmatlanság az orvosok részéről. Azt éreztem, szerintük csak hobbiból járok vizsgálatokra. Persze, mintha jobb dolgom nem lenne. 

A sok falba ütközés után úgy döntöttem, nem foglalkozom a problémákkal. Talán igazuk van, tényleg csak túlreagálom. 

Jöhet a baba!

Nem sokkal később abbahagytam a fogamzásgátlót, mert babát szerettünk volna. Azon szerencsés nők közé tartozom, akiknek szinte azonnal sikerült is teherbe esni. A terhesség idején és az azt követő időszakban olyan jól éreztem magam, mint még soha azelőtt! 

Aztán a ciklusom rendeződött és elkezdődött a rémálom.

Először „csak” menstruációkor sírtam a fájdalomtól (ez nem szokványos menstruációs görcs, ez annál sokkal erősebb). Később a peteérés időszaka is a fájdalom delíriumában telt. Végül összeért a két időszak. Jó, ha 2-3 napom volt, mikor nem a lüktető fájdalom határozta meg az életemet. 

Rettegtem, szó szerint halálfélelmem volt. Nem értettem, miért történik és nem tudtam kiverni a fejemből, hogy ami ennyire fáj, az csak valami pusztító, gyógyíthatatlan betegség lehet. Mivel volt a családban petefészekrák, nem tudtam szabadulni ettől a gondolattól. 

Küzdelem a diagnózisért

Mindenféle kellemetlen, és fájdalmas vizsgálatra elmentem. Minden negatív lett. Tíz orvosból nyolc pszichológushoz küldött. Eljutottam egy belgyógyászhoz, akinél végre azt éreztem, hogy elhiszi, hogy fájdalmaim vannak, illetve szeretne rájönni az okára. Elküldött az összes elérhető vizsgálatra, nézték az ételallergiákat, tükrözéseken és további ultrahang vizsgálatokon estem át. 

Ekkor jeleztem először, hogy egyértelműen ciklikusan erősödnek a panaszaim és mivel tudom, hogy az orvosok nem szeretik, ha a beteg diagnosztizál, félve kérdeztem meg, hogy nem lehet-e, hogy endometriózisról van szó (köszönöm, Google!). Erre ő azonnal kért két MR felvételt, ami ugyan negatív lett, de itt éreztem először azt, hogy valaki komolyan vesz. Azt mondta, az, hogy az MR negatív, még nem jelenti azt, hogy nincs endometriózis. Ha ezt nem mondja ki ilyen határozottan, talán most is csak azt fejtegetem egy pszichológussal, hogy milyen lelki okai lehetnek a fájdalmaimnak. 

Tisztul a kép! 

Erőt merítettem szavaiból és a vizsgálati eredményeim halmát kiborítottam a körzeti orvosom asztalára összegzésre. Mivel rendkívül jó szakembernek, őszinte és megbízható embernek ismertem meg, elmondtam neki kételyeimet az eddigi orvosi véleményekkel kapcsolatban. Ő pedig a maga diplomatikus módján, a kollégákkal és a pácienssel egyaránt szolidarítva csak annyit mondott nyomatékosan a szemembe nézve: szak klinika!

Vettem még egy utolsó lendületet és endometriózis specialistákat kezdtem keresni és így jutottam el végre arra a helyre, ahol új időszámítás kezdődött. Az előző korszak nem volt rövid, 10-15 évről beszélek, amiből az utolsó egy év maga volt a pokol. 

Nem szeretnék vádaskodni, hiszen legmélyebb tisztelettel fordulok az orvosok felé – elképesztően sok tanulás és áldozathozatal után óriási felelősséget vesznek a nyakukba és nem egyszer irreális elvárásokkal szembesülnek. Éppen ezért soha senkitől nem vártam, hogy azonnal diagnosztizáljon. Viszont két dolgot a beteg igenis elvárhat. Vegyék komolyan, higgyenek neki, illetve hogy az orvos nyugodt lelkiismerettel vállalja fel, ha az ő tudása ebben az esetben nem elegendő és küldje tovább a megfelelő specialistához.

Lehetne kevesebb a küzdelem

Kimondhatatlan mennyiségű fájdalmat, szenvedést megspórolhattam volna, ha korábban továbbküldenek a megfelelő orvoshoz. De ami még fontosabb, sok hőn áhított, de meg nem született kisbaba világra jöhetett VOLNA, vagy nem vágyott, sőt retteget stoma elkerülhető lett VOLNA, ha a hölgyek nem III-IV-es stádiumban kerülnek specialistához. 

De hagyjuk most ezt az értelmetlen szót, hogy VOLNA. Jobban szeretnék előre tekinteni. 

Nekem most az a legfontosabb dolgom, hogy elfogadjam azt a tényt, hogy bizony az első műtétem után rövid életű volt a teljesen fájdalommentes időszak és valószínűleg megint kiújult ez a szörny. 

A bizodalmam pedig az, hogy elhívatott orvosok valahol most is az okokat keresik, hogy végre ne csak a tűzoltás legyen az egyetlen gyógyítási lehetőség. 

Addig marad az életmód váltás, a remény, és a rendszeres kapcsolat egy választott orvossal, aki komolyan veszi a betegségünket. 

Ha csak egy esetben is hatással lesz a kis irományom egy döntésre, legyen az orvosé, legyen az egy páciensé, akkor már volt értelme kiírni magamból.

Kitartás lányok!

***

Lívia története motiváló hatással lehet ránk! Hormonális egészségünkért és a fájdalommentes női létért a megfelelő táplálkozási szokásokon és rendszeres sporton túl a minket körülvevő anyagok lecserélésével is tehetünk. Nem mindegy, mi szívódik fel a bőrünkön keresztül – a testápolás tényleg legyen a test ápolása! Cseréld le kozmetikumaidat egészséges verzióra és nézz szét a kifejezetten ebből a célból összeállított mappánkban és válogass kedvedre: https://guammagyarorszag.hu/termekkategoria/parabenmentes/

Kategória: Guam blog

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük