Történetünk

A LACOTE márkát 1986-ban alapította Egidio Siena, aki szépségápolási szakértőként és egyben a tenger nagy rajongójaként látogatott el Bretagne-ba. Két dolog ragadta meg azonnal a figyelmét: az egyik egy impozáns világítótorony volt, amely uralta az egész vidéket és bevilágította a környéket azok számára, akik a halászhajókhoz hasonlóan gyűjtötték a tengerből az algát.

A másik érdekesség a helyi halászok azon szokása volt, hogy nem csak a tenger klasszikus kincseit gyűjtötték be, hanem az algát is. Az 1600-as évek óta, minden nyár elején a helyi halászok kimennek a tengerre és egy ún. ‘scoubidou’ (speciális eszköz) segítségével begyűjtik az értékes algákat, melyeket aztán kiterítenek a parton.

Ezt követően az az algát napokig szárítja a tűző nap és a tengeri szél, míg olyan szárazzá nem válik, hogy egyszerű “lisztté” őrölhető. Ez az őrlemény, – amely tele van vitaminokkal és ásványi anyagokkal, kiváló a reumatikus betegségek, az elhízás, valamint a bőrproblémák ellen, – vált a bőr- és szépségápolási termékek nélkülözhetetlen összetevőjévé.

Egy sikeres megérzés

Fanghi d’Alga GUAM 
FIR sokoldalú algás iszap

Miután Egidio Siena visszatért Olaszországba, belevetette magát annak kutatásába és tesztelésébe, milyen rendkívüli hatása lehet az algának a szervezetünkre. Az algát iszappal keverte össze, majd ezt a mintát laboratóriumba vitte annak érdekében, hogy tudományos módon igazolja megérzését.

Önkéntes hölgyek bevonásával tesztelték a készítmény hatását, amely már első alkalommal bizonyított: hatására csökkent a nők combkerülete, valamint a bőrön található egyenetlenségeket és tökéletlenségeket egy simább, puhább és ragyogóbb bőr váltotta fel.

A cég megalapítása

A 80-as évek közepén, a szépségipar születésével egyidejűleg alapította meg Egidio Siena cégét, a SCHOTE SRL-t, amely célja az volt, hogy kiszolgálja az algás iszap rajongói táborát. Nők széles tábora ugyanis szó szerint a saját bőrén kezdte el megtapasztalni a készítmény áldásos hatását, így annak híre bár eleinte csak szájról szájra terjedt, hamarosan túlnőtt önmagán. Nehéz volt tartani a lépést az egyre növekvő igényekkel, így a készletek – az alga “aratás” szezonális jellegére tekintettel – gyorsan apadtak, ezért Egidio Siena megállapodást kötött a halászokkal, akik egyre nagyobb mennyiségben gyűjtötték be számára az értékes tengeri algát.
A következő nagy lépés 1990-ben történt, amikor a cég átalakult és LACOTE néven kezdte meg a GUAM algás iszapkészítmények professzionális gyártását. Termékeink mind a mai napig kizárólag a LACOTE laboratóriumában, San Prospero (Olaszország) kerülnek előállításra.

Napjainkban

Ebből a kis gyárból indul aztán a GUAM algás iszap világkörüli hódító útjára. Jelenleg 43 országban és több mint 10 ezer üzletben érhető el. Mindezek ellenére a gyártás jelenleg is egy kis, családias hangulatú manufaktúrában történik, ahol a munkatársak több évtizede dolgoznak Egidio Siena keze alatt.

 A cég kiemelkedő tudását és a természet felé való elkötelezettségét jól mutatja, hogy napjainkban az Európai Unióval együttműködve végez kutatásokat a tengeri alga táplálkozásban és szépségápolásban való kiemelkedő szerepéről.

                                                                                      Mára az alga nélkülözhetetlen és összehasonlíthatatlan tulajdonságait világszerte elismerik, így vált a GUAM a nemzetközi kozmetikai piac egyik legfontosabb márkájává. A világítótorony pedig jelképévé vált Egidio Siena különleges és sikeres útjának Bretagne-tól egészen a fogyasztók polcáig.

A GUAM Magyarországon

Nem kevésbé különleges a GUAM magyarországi bevezetése sem. Egy olaszországi nyaralás során kerestünk valami olyan terméket, amely nem tartalmaz mesterséges adalékokat, jó hatással van a bőrre és magában hordozza a tenger értékes összetevőit. Így találtunk rá a GUAM-ra, amely már az első használatkor akkora hatással volt ránk, hogy tudtuk: KELL NEKÜNK!

 Számos készítmény lelkes kipróbálása után úgy döntöttünk, felkeressük Egidio Sienát, aki nagy örömmel fogadta a magyarországi bővülés lehetőségét. Alig telt el pár hét és néhány megbeszélés, gyárlátogatás és nagy levegő után most itt vagyunk, hogy meghódítsuk a magyar nők és férfiak szívét is!